Receptek

Bazsalikomos joghurtos csirkemell

Levadásztam egy szép cserép bazsalikomot, az élettartama kérdéses, de reméljük a legjobbakat. Receptek hada azonnal cikázott a fejemben, kevés alapanyag híján egy joghurtos csirkére bólintottam rá. Jól tettem, egyszerű és szuper!

Hozzávalók
  • 300 g csirkemell
  • 150 g natúr joghurt (nálam 0,1%-os)
  • 30 g vöröshagyma
  • 8 bazsalikomlevél*
  • só, bors
Elkészítés
  1. A vöröshagymát apró kockákra vágjuk, majd minimális zsiradékkal ellátott serpenyőben pár percig pároljuk. Nálam a minimális zsiradék pár csepp kókuszolajat jelent, amit szétkenek a serpenyőn.
  2. A csirkemellet vékony csíkokra vágjuk, hozzáadjuk a hagymához, és hirtelen, nagy lángon sütni kezdjük.
  3. Amikor a hús kifehéredett, és a kiengedett leve is elfőtt, hozzáadjuk a joghurtot. Ha sűrűbb a joghurtunk adhatunk hozzá 0,5 dl vizet is..
  4. Közepes  (vagy kisebb) lángon összeforraljuk, fűszerezzük sóval, borssal, és darabokra tépett bazsalikomlevéllel (oké, vághatjátok is! :)). Ha nincs kéznél friss bazsalikom, szárított verzióval is készíthetitek.
  5. Fontos, hogy amikor már a joghurt is belekerül a serpenyőbe, ne süssétek magas lángon, különben a joghurt kicsapódik.
Tápérték

Tápérték összesen (köret nélkül):
82 g fehérje / 13,9 g szénhidrát / 3,1 g zsír
Tápérték adagonként (köret nélkül):
27,3 g fehérje / 4,6 g szénhidrát / 1 g zsír

Megjegyzés

Nálunk teljes kiőrlésű tészta volt hozzá, de a szokásos rizs is mehet mellé, és persze a zöldségekről se feledkezzünk meg. Most 3 adagra osztottam, de két részletben is ehetitek. Jó étvágyat kívánok!

Te szoktál használni friss bazsalikomot?

Még nincs hozzászólás.
 
Eligazítás

Az oldal célja minden egészség, testépítő, sportoló életmódot folytató ember finom ételek utáni vágyának kielégítése. ;)
Akár fogyás, formálódás, izomépítés a célod, itt biztos találsz olyan receptet, ötletet, amiket be tudsz illeszteni az étrendedbe. Ha van olyan étel, aminek a fit változatát szeretnéd az oldalon viszontlátni, jelezd bátran!
Szólj hozzá, próbáld ki a recepteket, mondd el, hogy ízlett! Ne felejts el feliratkozni a hírlevélre!

Üdv, Zilda

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
FNB a Facebookon

Ha nem szeretnél lemaradni az új bejegyzésekről, a Facebook oldalon a Követésnél válaszd a Megjelenítés elsőként opciót! Példáért katt:

 

      

Bemutatkozó Impresszum Médiaajánlat GY.I.K. Kapcsolat  Regisztráció

Ha tetszik valamelyik recept, bátran tudasd velem hozzászólásban, vagy nyomd meg a Tetszik gombot, de akár meg is oszthatod másokkal!
 
Elkészítetted? Mutasd meg hozzászólásban, dobj egy e-mailt: info@fitnutritionbay.com vagy küldd el Facebookon / Instagramon! :)

Az oldalon és a bloghoz tartozó közösségi oldalakon található tartalom (fotók, receptek, cikkek) a Fit Nutrition Bay megalapítójának szellemi terméke, szerzői jogvédelem alatt áll.
A receptek, cikkek saját felhasználás céljából lementhetők, nyomtathatók, azonban az oldal, vagy annak valamely részének másolása, sokszorosítása, bármilyen célú fel- és átdolgozása, vagy más nem saját felhasználásra történő használata a Fit Nutrition Bay előzetes engedélye nélkül tilos. Ez vonatkozik a Közösségi oldalakra is! Ha bármely recept megtetszik, s megosztanád másokkal, kérlek, használd a közösségi ikonokat, vagy másold a recept elérhetőségét (URL címét), s azt oszd meg! Köszönöm, hogy megtisztelsz vele.

FitNutritionBay 2013-2018